Cherubini d-moll requiem – Dies Irae

Fejér Gergely

Maria Luigi Carlo Zenobio Salvatore Cherubini (1760. szeptember 14 – 1842. március 15.) két requiemje számomra meghatározó mű.

Míg a bécsi klasszikus korszakból elsősorban Mozart d-moll requiemje rendkívül ismert – filmekben, reklámokban is hallható egy-egy részlet a műből, melynek nagy részét Süssmayr egészítette ki – addig Cherubini c-moll, azonos című és műfajú darabját csak 1952-ben rögzítették első alkalommal lemezre. Cherubini két requiemje a maga korában többször megszólaló, kedvelt műnek számított. Meghatározó tehát számomra azért, mert Cherubini két gyászmiséjét csak felvételről volt alkalmam meghallgatni, és azért, mert a szerző e két darabjának előadói apparátusához nem írt elő énekes szólistákat.

Írásom tárgya tehát Cherubini d-moll requiemje, azon belül a Dies Irae tétel, mert a mű, benne az említett tétellel – számomra felfedezés-értékű, a zenekari anyaghoz rendelt háromszólamú kórus ráadásul mellőzi a női hangfajokat, így a zenei anyag még sötétebbnek, komorabbnak hat. A tételben váltakozik az árny és fény, a harag, a reménykedés. Azt is érdekesnek vélem, hogy a tétel más szerzőknél önálló egység, Cherubini két darabjában pedig egy tételbe sűrített.

 A mise a katolikus liturgia fontos része. A 'missa' műfaji megjelölés az elbocsátás szavaiból - ite, missa est – származik. A latin nyelvű műfaj az 5. században már rögzített formájú volt. A requiem – halotti mise – egyházi vokális műfaj, amely a mise speciális változata, benne a Dies irae (A harag napja) tétellel. A requiem szó jelentése 'pihenés', 'nyugalom', az introitus (requiem aeternam dona eis, Domine; Örök nyugalmat adj uram) nyitó szava lett a műfaj megnevezése. Az első, legkorábbi többszólamú, de csak vokális szólamokat tartalmazó requiem Johannes Ockeghem (1420 körül – 1495) nevéhez fűződik. A requiemek állandó tétele a Dies irae szakasz. Maga a dallam a középkor gregorián énekei között szerepel, az idők folyamán azonban kettévált a dallam és a szöveg. A 16. századi tridenti zsinat a körülbelül 5000 sequentia közül mindössze négyet fogadott el, határozott meg, köztük a Dies irae-t, amely Celanói Tamás dallama. Maga a dallamrészlet több műben megjelenik, például Berlioznál (Fantasztikus szimfónia – zárótétel), Lisztnél (Haláltánc), Rahmanyinov is előszeretettel alkalmazta műveiben a dallamtöredéket. De meg kell említeni Ysaye 2. hegedű szólószonátáját, amelynek szinte minden tételében jelen van a dallam. A requiem írott műfaja tehát már létezett a reneszánsz korszakban, végigvonul a zenetörténetben és napjainkban is él a halotti mise műfaja, a korszaknak megfelelő hangzásvilággal.

Cherubini első requiemje (c-moll) 1816-ban íródott, a zeneszerzőtárs, Joseph Méhul gyászünnepségén szólalt meg először, két évvel később. Cherubini 1836-ban komponálta a második, d-moll requiemet férfikórusra és szimfonikus zenekarra, a bemutatót 1838. március 23-án tartották Párizsban. A művet húsz évvel az első, c-moll requiem után írta Cherubini. A mű népszerű volt a maga korában, sőt az 1900-as évek elején is kedvelt darabnak számított. A mű héttételes (Introitus; Graduale; Dies irae; Offertorium; Sanctus; Pie Jesu; Agnus Dei), a tételeket azonban Cherubini nem osztja altételekre. Mindkét mű a zenekar mellett csak férfikórust alkalmaz. A két műben az is közös, hogy a tételrend azonos. A 3., Dies Irae tétel már nem a középkori dallamot veszi alapul. A mű a bécsi klasszikus szimfonikus zenekari összeállítással készült, de a fuvola mellett piccoló valamint háromszólamú férfikar is szerepel. A férfikari requiem már a 16. században létezett, és a zenekari szólamok mellett csupán férfikart, nem vegyeskart szerepeltető művek Cherubini kortársainál is megtalálhatóak. Összehasonlítva Mozart szintén d-moll requiemjével, Cherubini Dies Irae tétele magába olvasztja a Tuba mirum, Recordare, Confutatis és a Lacrymosa szakaszokat, így tömörebbé válik a monumentális tétel. Ez a szerkezet arra is lehetőséget ad, hogy az atmoszférateremtés sokszínűvé, rendkívül változatos kifejezésmódúvá válhasson. A Dies irae tétel tempójelzése Vivo, első három üteme, mely oktáverősített felfutó dallam – zenekari bevezetésként szolgál. Rögtön a tétel elején egy hatalmas fokozást hallunk, a férfikar belépése már a forte tartományra esik, amely a 'Dies illae' szövegre már fortissimóvá erősödik. Meglepő az ezt követő szinte beszédszerű, recitáló, suttogó szakasz.

A 'Tuba mirum' szövegrész előtt mintha a végítélet harsonáit hallanánk a rézfúvósokon, a férfikar fényes A-dúr (vagy d-moll, V. fokú) felfelé törő hármashangzattal szólal meg. A fanfárszerű rézfúvós zenei anyag újra felhangzik. Különös a pontozott ritmika használata az egészen távoli E-dúr szakaszban, a 'Judex ergo cum sedevit' szövegrész előtt és alatt, mintha kifényesedne a zene. Méltóságos a fortissimo induló Moderato szakasz, a pontozott ritmus még pregnánsabbá válik a dupla pontozás miatt. Nyugalmasabb, szemlélődőbb a 'Recordare' rész, de ismét izgatottá válik a zenei anyag a Prestóval induló részben. A skálamenet már a tétel elején megjelent, itt két oktávon keresztül jut el a tetőpontra a hegedűk dallama, előkészítve a 'Confutatis' erejét. Az ezt követő rövid, mindössze Lento egyetlen pizzicato akkordot kivéve – csak a háromszólamú férfikaron szólal meg. A 'Lacrymosa' a mozarti dallamfűzéssel ellentétben komor. Meg kell említeni a tenor és a basszus szólam, valamint a zenekari anyag több szólamában előírt, lassan felfelé lépkedő kromatikáját. A 'Pie Jesu' szakasz számomra csodálatos, rendkívül kifejező, szinte pasztorális jellegű. A tételt a vonósok és az üstdob zárja, szinte elhal a zene. Csodálatos és megnyugtató érzést ad a D-dúr zárás.

Cherubini két miséje mára szinte elfeledetté vált. Izgalmas feladatnak ígérkezhet az összehasonlítás akár Mozart, akár egy korai romantikus szerző miséjén keresztül. Cherubini d-moll requiemje véleményem szerint előre mutat a romantika világára, a sokszor váratlan hangulati, dinamikai és tempóváltások, nem mellesleg a harmóniai megoldások, a kifejező ritmika, a szinte látomásszerű szakaszok miatt. A tétel jellemzi a helyenként megjelenő skálamenet és a kromatika. A hangszerelés mindig jelzi a szövegben megjelenő felfokozott vagy éppen nyugalmas, máshol áhítatos érzéseket, a szerző kóruskezelése nagyszerű. Egyedinek találom a darabot, hiszen nem csak Cherubini talán legismertebb műve, szabadító operája, A vízhordó, hanem a d-moll requiem is fantáziadús, egyedi megoldásokkal komponált darab, amely a maga műfajában kiemelkedő.



© 2023 | milyenlett? blog
Powered by Webnode
Create your website for free!